Tegyen meg mindent a pitvarfibrilláció
kialakulásának elkerülése érdekében!
Tartsa be kezelőorvosa utasításait,
szedje be az általa felírt gyógyszereket!
Rendszeresen keresse fel kezelőorvosát
a kockázat csökkentése érdekében!

Csökkentsük a stroke kockázatát diétával

Úgy tűnik a mediterrán diétát követők védettebbek a stroke ellen.

Kevés nagy létszámú kutatás létezik még eddig a stroke és a mediterrán diéta kapcsolatából. Azonban az amerikai Harvard Egyetem Közegészségtani Intézete vállalkozott erre a feladatra és 75 ezer résztvevő bevonásával készítettek egy kutatást, aminek eredménye az lett, hogy akik ezt a fajta diétát választják 23%-al csökkentik a szívinfarktus és 13%-al a stroke kialakulásának esélyét.

 

Forrás: greece.greekreporter.com

 

Nézzük meg közelebbről, mit is az a mediterrán diéta:
- Ha van rá lehetőség akkor, amit csak tudunk nyersen fogyasszunk
- Rengeteg zöldséget és gyümölcsöt fogyasszunk, a lehető legváltozatosabb módon
- A napi fehérjebevitelt a növényekből fedezzük, együnk minél kevesebb húst.
- Nem kell teljesen száműzni az életünkből a húst a mediterrán diéta miatt, egyszerűen csak a mértékekre figyeljünk oda. Belefér a hal, a fehér-és vörös húsok fogyasztása, de néha tatsunk hús mentes napot.
- A telített zsírok helyett ha tehetjük telítelen növényei olajokat használjunk.

 

webbeteg.hu/DMD
 

Cikkek és érdekességek

Ebbe halunk bele a leggyakrabban

Ebbe halunk bele a leggyakrabban

Nem speciális magyar problémáról van szó.

A csendes szívroham

A csendes szívroham

Jellemzői, veszélyei és hatékony megelőzése.

Történelmi alakok és nagy tehetségek

Történelmi alakok és nagy tehetségek

A stroke nem a modern kor betegsége.

Folsavval a stroke ellen

Folsavval a stroke ellen

A folsavat a vérnyomáscsökkentővel együtt érdemes szedni.

További Cikkek és érdekességek

Csökkentse a stroke kockázatát

Letöltések

Galériák

Magyar Stroke központok

Iratkozzon fel a
hírlevelünkre!

Feliratkozok most

Copyright 2014 Minden Jog Fenntarva! All Rights Reserved! A weboldalt a DIAMOND INTERACTIVE készítette