Tegyen meg mindent a pitvarfibrilláció
kialakulásának elkerülése érdekében!
Tartsa be kezelőorvosa utasításait,
szedje be az általa felírt gyógyszereket!
Rendszeresen keresse fel kezelőorvosát
a kockázat csökkentése érdekében!

A vegán étrend növeli a stroke kockázatát

A legfrissebb kutatások szerint bár a szívnek jót tesz, növeli a stroke esélyét a vegán életmód

A British Medical Journal aktuális számában ismertetett tanulmány 48 ezer ember adatait elemezte az étrendet és az egészséget vizsgáló hosszú távú, nagy létszámú oxfordi vizsgálat (EPIC-Oxford) segítségével. Az 1993 és 2001 között felkért résztvevők fele volt húsvevő, több mint 16 ezren vegetáriánusok vagy vegánok, köztük 7500-an olyanok, akik a halat is beillesztették a növényi étrendbe - írta a BBC hírportálja.

Táplálkozásukról a vizsgálat kezdetén, majd 2010-ben kérdezték meg őket. Betegségeiket, testmozgási és dohányzási szokásaikat is feljegyezték. Szívkoszorúér-betegség 2820-nál alakult ki a vizsgált időszakban, stroke 1072 résztvevőnél, közülük 300 esetben agyvérzés következett be az oxfordi kutatók elemzése alapján.
A halat is fogyasztók 13 százalékkal, a vegetáriánusok és a vegánok 22 százalékkal kisebb eséllyel szenvedtek szívkoszorúér-betegségben, mint a húsevők.

A növényi étrendet követők azonban 20 százalékkal nagyobb eséllyel kaptak stroke-ot. A kutatók szerint ennek a B12 vitamin alacsony szintjéhez lehet köze, de "az összefüggés bizonyításához további kutatás szükséges".
A kutatók szerint az is elképzelhető, hogy nem az étrend, hanem más életmódbeli eltérések állhatnak az összefüggés hátterében.

"Nem ok-okozati kapcsolatot vizsgált a jelen kutatás, hanem az adatok elemzésével kapcsolatot állapított meg. Az üzenet azonban mindenki számára az lehet, hogy a jól megtervezett étrend fontos, érdemes változatosan étkezni, az élelmiszerek széles választékát fogyasztani. A húsevők étrendje nem feltétlenül változatos, lehet, hogy a szokásos hús-krumpli páros mellett alig esznek zöldségeket" - mondta Frankie Phillips, a brit dietetikusok szövetségének tagja. A dietetikus szerint a vegán és vegetáriánus étrend jelentősen változott a vizsgálat kezdete óta eltelt évtizedekben.

"Sokkal nagyobb lett a nekik kínált kényelmi ételek, vagyis a túlságosan feldolgozott élelmiszerek választéka" - mutatott rá.

A túlságosan feldolgozott élelmiszerek fogyasztását korábbi tanulmányok összefüggésbe hozták az egészségi állapot romlásával.

Cikkek és érdekességek

A vegán étrend növeli a stroke kockázatát

A vegán étrend növeli a stroke kockázatát

A legfrissebb kutatások szerint bár a szívnek jót tesz, növeli a stroke esélyét a...

Meghalt az amerikai olajmágnás

Meghalt az amerikai olajmágnás

Több stroke-ot is kapott, végül 91 éves korában hunyt el T. Boone Pickens.

Aggasztó a magyarok egészségi állapota

Aggasztó a magyarok egészségi állapota

A friss felmérések szerint rengeteg magyar nincs tisztában a stroke valódi...

A legújabb ajánlásokkal a magas vérnyomás ellen

A legújabb ajánlásokkal a magas vérnyomás ellen

Debrecen – Egy gyógyszerben akár három hatóanyag is megtalálható.

További Cikkek és érdekességek

Csökkentse a stroke kockázatát

Letöltések

Galériák

Magyar Stroke központokMagyar Stroke központok

Vészhelyzetben!
4,5 órás időablak

Ha a szélütés tüneiteit észleled, azonnal hívd fel a mentőket!
104

Iratkozzon fel a
hírlevelünkre!

Feliratkozok most

Copyright 2014 Minden Jog Fenntarva! All Rights Reserved! A weboldalt a DIAMOND INTERACTIVE készítette