Tegyen meg mindent a pitvarfibrilláció
kialakulásának elkerülése érdekében!
Tartsa be kezelőorvosa utasításait,
szedje be az általa felírt gyógyszereket!
Rendszeresen keresse fel kezelőorvosát
a kockázat csökkentése érdekében!

A stressz és a cukorbetegség

A stressz a cukorbetegség egyik rizikófaktora, emellett számos szív- és érrendszeri betegségé is.

Így ezek együttesen növelik számos betegség - például a szívinfarktus és a stroke - előfordulási gyakoriságát, súlyosbítják azok kimenetelét. A stressz lehet fizikai vagy mentális. A cukorbetegséget érintheti oly módon, hogy a megfelelő odafigyelést, kontrollt és gondozást megzavarja, ezekről a figyelmet eltereli, vagy a vércukorszintet direkt is változtathatja.

A biokémiai háttér

Stressznek nevezhetjük az olyan fizikai hatásokat, mint a betegségek, sérülések, illetve létezik olyan fogalom, mint a mentális stressz, melybe beletartoznak a párkapcsolati, munkahelyi konfliktusok, az anyagi problémák. A stressz hatására a szervezet válasz akcióba lép, ennek során számos úgynevezett stresszhormon szintje emelkedik, ezek segítik a sejteket a megfelelő energiaellátásban, mely döntően zsírból és szénhidrátból származik, tehát a vércukorszint emelkedik, és normál esetben a glükóz a sejtekbe be is jut.

A cukorbetegek szervezetében ez a stresszválasz nem működik megfelelőn, az inzulin nem képes a sejteket extra energiához juttatni, és a glükóz szintje megemelkedik a vérben. Sokszor a stressz hosszú időn keresztül jelen van, a stresszhormonok ilyenkor sokáig termelődnek, így a folyamat krónikussá válik. A mentális stressz esetén a hormonok felszabadulása gyakorlatilag eredménytelenül történik, hiszen a saját pszichével kell ilyenkor megküzdeni.

A pszichés háttér

Ezek mellett a stressz nem megfelelő kezelése is segíti a cukorbetegség kialakulását. Ide tartozik például a „stresszevés”, vagy az, ha a stressz miatt csökken a fizikai aktivitás.

A megelőzés

Fontos, hogy a stressz leküzdésében a megfelelő módszert alkalmazzuk, ez kifejezetten a mentális stresszre vonatkozik. A nagyobb fizikai aktivitás, vagy a rendszeres relaxáció hatékony módszert jelenthet. Sok esetben a társas, családi programok segítenek a stressz leküzdésében. Mielőtt a stressz-cukorbetegség-stressz ördögi kör kialakulna, érdemes pszichológus szakember segítségét kikérni a stresszoldásban.

Forrás: webbeteg

Cikkek és érdekességek

Aggasztó a magyarok egészségi állapota

Aggasztó a magyarok egészségi állapota

A friss felmérések szerint rengeteg magyar nincs tisztában a stroke valódi...

A legújabb ajánlásokkal a magas vérnyomás ellen

A legújabb ajánlásokkal a magas vérnyomás ellen

Debrecen – Egy gyógyszerben akár három hatóanyag is megtalálható.

Ebbe halunk bele a leggyakrabban

Ebbe halunk bele a leggyakrabban

Nem speciális magyar, hanem világszintű problémáról van szó.

A csendes szívroham

A csendes szívroham

Jellemzői, veszélyei és hatékony megelőzése.

További Cikkek és érdekességek

Csökkentse a stroke kockázatát

Letöltések

Galériák

Magyar Stroke központokMagyar Stroke központok

Vészhelyzetben!
4,5 órás időablak

Ha a szélütés tüneiteit észleled, azonnal hívd fel a mentőket!
104

Iratkozzon fel a
hírlevelünkre!

Feliratkozok most

Copyright 2014 Minden Jog Fenntarva! All Rights Reserved! A weboldalt a DIAMOND INTERACTIVE készítette